Városimázs Toplista: Debrecen, Gödöllő és Balatonfüred az élen

2010. szeptember 14.  
Városimázs

VÁROSKERESŐ

Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő immár harmadik alkalommal elkészült kutatásában ismét a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között a tavalyihoz hasonlóan Debrecen, a nagyvárosok között Gödöllő, a kisvárosok körében pedig már harmadik alkalommal Balatonfüred imázsa a legvonzóbb a 2009-es médiamegjelenések alapján.

A megyei jogú városok rangsorának dobogóján megismétlődött a tavalyi végeredmény. Debrecen ismét győzni tudott, Szeged második lett, míg Miskolc harmadik helyezést ért el. Debrecen 2009-ben is komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az ország második legnagyobb városa lévén a vidéki Magyarország fővárosaként jelenjen meg a nyilvánosságban. A város friss, világszínvonalú kulturális intézményrendszerének és sikeres sportéletének köszönhetően még jobban elhúzott riválisaitól. Szegedről a vizsgált időszakban ezres nagyságrendben jelentek meg hírek, melyek legnagyobb hányada pozitív színben tünteti fel a nagyvárost. A város elsősorban a színes kulturális rendezvényekkel, koncertekkel, valamint látványos válságkezelő lépéseivel biztosította be magának újra a második helyet. Miskolc a kategóriája átlagának kétszeresét produkálta a hírmennyiség tekintetében: bár a negatív hírek számát tekintve a harmadik helyen áll (Pécs és Veszprém mögött), emellett a pozitív hírek aránya is itt a legnagyobb. A város kommunikációjában egyértelműen kirajzolódik a két domináns irányvonal: a turistacsalogató kulturális programokra helyezett hangsúly és a közbiztonság javításáért tett erőfeszítések.

A nagyvárosok versenyét a tavalyi hatodik helyezett Gödöllő nyerte meg a 2008-as bronzérmes Szentendre és a két helyet javító Keszthely előtt. Gödöllőnek gazdag történelmi hagyományai, impozáns kulturális élete és saját jó hírnevű egyeteme van. Ennek köszönhetően rendre előkelő helyen szerepelt a rangsorban. 2009-ben azonban a korábbi éveknél jóval több pozitív témával lépte át a média ingerküszöbét. A város kommunikációjában teljes mértékben tetten érhető a tudatosság: egyértelműen a fejlődő, megújuló, prosperáló nagyváros képe rajzolódott ki a médiamegjelenések tükrében. Szentendre éppen csak lecsúszott a kategória első fokáról. A városról kifejezetten sok hír jelent meg a kutatási időszakban, amelyeknek döntő többsége pozitív imázsformáló erővel bírt: igazi turisztikai központ, amely adottságait a kommunikációban is rendkívül jól használja ki. 2009-ben azonban újabb imázselem épült be a település kommunikációjába: egyre több fórumon hangsúlyozták ugyanis, hogy nemcsak turistaként érdemes ide jönni, de Szentendre egy olyan város, ahol élni is jó. Keszthely Gödöllőtől és Szentendrétől alaposan lemaradva, de a többi települést jócskán megelőzve futott be 2009-ben a nagyvárosok kategóriája harmadik helyére. A Balaton-parti városról is nagyon sok hír jelent meg a vizsgált időszakban, de a média-megjelenések között akadtak negatív, imázsromboló hatásúak is. A település elsősorban kulturális rendezvényeinek, gazdag programkínálatának köszönhetően kapott médiateret, emellett a fejlesztések és komoly médiafigyelmet kivívó akciók is generáltak megjelenéseket. A város előkelő helyét nagyban köszönheti jól strukturált, esztétikus és informatív honlapjának is.

A kisvárosok listáján már zsinórban harmadszor Balatonfüred lett az első. A balatoni várost a kategóriájában 23 helyet javító Százhalombatta és a 14 helyet előrelépő Mohács követi. Balatonfüred 2009-ben is bebizonyította, hogy remekül tud élni kiváló adottságaival, hiszen folyamatosan építette imázsát a nyilvánosságban. Tudatos stratégia eredménye, hogy a város rendezvényeivel, kommunikációjával a Balaton kulturális fővárosa képet erősíti. A stratégiai célcsoport is egyértelmű: a magasabban képzett, kultúrafogyasztó, idősebb réteg, amelynek van pénze és kedve is költeni egy-egy színvonalasabb program megtekintéséért. Százhalombatta a 2009-es év kellemes meglepetését okozta: a tavalyi évhez képest 23 helyet javítva szerezte meg az „ezüstérmet”. Százhalombatta sikere is azt bizonyítja, hogy a kisvárosok között tudatos, jól felépített kommunikációval és a média számára izgalmas eseményekkel „fel lehet kerülni a térképre”. Százhalombattához hasonlóan Mohács is nagyot lépett előre 2008-as teljesítményéhez képest: a város a tavalyi 17. helyről való elmozdulást elsősorban annak köszönheti, hogy úgy néz ki sikerül nemzetközi brandet fejleszteni az eddig a benne rejlő potenciált kevéssé kihasználó busójárásból.
A pontozásban ismét nagy hangsúlyt kapott a városi internetes portálok értékelése. Ebben a kategóriában az abszolút győztes 2009-es teljesítménye alapján ismét Pilisvörösvár honlapja lett.

——————————————
A kutatás módszertana
Kutatásunk a tízezer lakos feletti népességszámú magyarországi városok Budapest nélküli imázsrangsora. Az országos médiában 2008. november 1. és 2009. október 31. között megjelent, az Observer Budapest Médiafigyelő adatbázisában fellelhető sajtóhíreket gyűjtöttünk és rendszereztünk, továbbá bevontuk a vizsgálatunk körébe az adott települések honlapját is. A rendelkezésre álló több tízezres adatbázis alapján mennyiségi és minőségi szempontok szerint osztályoztuk a híreket, illetve értékeltük a honlapokat, majd az így kapott eredményeket szisztematikus és egységes rendszer segítségével pontoztuk. A városokról kialakított képet egyértelműen befolyásolta, hogy hány önálló kezdeményezéssel, milyen kreatív ötletekkel, mennyire intenzív hírgerjesztéssel, milyen minőségű hírekkel, illetve egyidejűleg hány médiacsatornát mozgósítva volt képes az adott település megszólítani a nyilvánosságot. A városokat az adatbázis alapján pontozott érték szerint sorrendbe rendeztük, kialakítva a toplistát. A kész listát három kategóriára bontottuk, figyelembe véve a települések közötti méretbeli – és ebből adódóan költségvetésbeli – különbségeket. Az így kapott három kategóriában felállított listában hirdettük meg a kategória-győzteseket.

Megosztás / Mentés



Kommentek

Egy válasz(“ Városimázs Toplista: Debrecen, Gödöllő és Balatonfüred az élen”)
  1. Andrea szerint:

    Szemelyszerint nem szeretem Debrecent, ennek ellenere 7 evet eltem ott. Szeged sokkal jobb!!!!!!

Mondja el a véleményét

Security Code: