Templomosok fesztiválja

2008. július 17. 
Városimázs

A portugál határhoz közel fekvő város történelme, amint azt a neve (a caballero szó jelentése lovas, lovag) is mutatja, szorosan összefonódott a templomos lovagokkal. A terület már az ókortól kezdve lakott volt, komolyabb szerepre mégis akkor tett szert, amikor a reconquista, a mórok kiszorítása során, a terület védelmének érdekében, a király a Templomos Lovagrendnek adományozta a területet. A település később a kegyvesztetté és üldözötté vált rend egyik utolsó védőbástyája lett. A templomos lovagok örökségéről, és a város lovagkori történelméről évről-évre a Templomos Fesztivállal (Festival Templario) emlékeznek meg.

Az esemény idén ötödik alkalommal, július 10. és 13-a között kerül megrendezésre. Az ünnepélyes megnyitót követően, az idelátogatók ízelítőt kaphatnak a lovagkori Jerez mindennapjaiból, melyhez természetesen kiváló díszletül szolgálnak a városi épületei és a lovagvár. A középkori hangulatot felidézendő, több száz színész és városlakó korhű ruhákba öltözve járja a város utcáit. A középkori vásárban különféle kézműves termékek mellett, lovagkori ételeket is kínálnak. A programok között a kort idéző színházi és zenés estek szerepelnek. Az idei fesztivál egyik különlegessége a La Torre Sangrienta (a címadó bástyán fejezték le az utolsó lovagokat) című látványos színi előadás, melynek során az V. Kelemen pápa által kiadott, a rend feloszlatását elrendelő bulla okán üldözötté vált, utolsó templomos lovagok hősi küzdelmét és halálát elevenítik fel.

Megosztás / Mentés



Mondja el a véleményét

Security Code: